
Ez tényleg nagyon cuki! Kislányomnak vettem karácsonyra, szerintem azonnal bele fog szeretni ebbe a kis szőrmókba. Remek az anyaga, elég nagyméretű. Mivel gyermekem most tanulja a beszédet, ezért ez a hörcsög jó szolgálatot tesz majd.
Polyák Gabriella – Körmend
Köszönjük szépen, gyorsan megjött a hörcsög! Csakugyan vicces a hangja, párommal jókat mulattunk rajta. Kisfiunknak szánjuk az ünnepre, biztosan neki is elnyeri a tetszését.
Tóth Erika – Vámosszabadi
Minden évben sokat gondolkodom, mivel lepjem meg gyermekem az ünnepen. Ahogy szembejött ez a hörcsög ajánlat, egyből lecsaptam rá. Élőben talán még aranyosabb, mint a képeken! Jópofa a hangja, mókásan mozgatja a fejét hangutánzás közben. Alig várom, hogy kislányom is kezébe vegye, szerintem sokáig leköti majd ez a vidám játék.
Gulyás Zsolt – Maglód
Mindkét lányomnak vásároltam a hörcsögből, nehogy a végén összevesszenek rajta. Szerintem rövid idő alatt nagy kedvencük lesz ez a humoros állatka. Már elképzeltem, ahogy a fa alatt kibontják, lesz öröm, az tuti!
Csabai László – Tiszafüred
2 éves lurkómnak vettem születésnapjára, egyszerűen alig bírja letenni azóta a hörcsögöt. Folyamatosan énekelget neki, beszélget vele, mindig jókat kuncog a hangján. Minden kisgyermekesnek ajánlom, ha valóban hasznos meglepetést keres.
Kiss Valéria – Budapest
Unokámnak választottam ezt a mókás kis rágcsálót. Könnyen be lehet üzemelni, igazán szuper ajándék lesz. Tetszik a kinézete, a hangja, remek az anyaga is. Az én koromban már jó, ha el tudom kerülni a hosszú karácsonyi sorban állást, így kényelmesen az otthonomba rendeltem idén az ajándékot.
Szekeres Istvánné – Kalocsa
Szeretnéd megajándékozni gyermeked, unokád, kedvesed? Kerüld el a hosszú sorban állást és a tumultust: most otthonodba szállítjuk az év legaranyosabb ajándékát!
Az interaktív hangutánzó plüss hörcsög kicsik és nagyok álma! Ez a hihetetlenül aranyos kis szőrmók azonnal megismétel bármit, amit hall. Beépített hangszóróval és hangtorzítóval rendelkezik, amivel viccesen és kedvesen tudja utánozni a hangokat.
A bájos kis plüss rágcsálóval a legkisebbek felfedezhetik a beszédet, míg a nagyobbak is temérdek vidám pillanatot tölthetnek ennek a pihe-puha játszópajtásnak a társaságában.
Ha Te is azt szeretnéd, hogy a gyerekszobát felszabadult kacaj töltse be, akkor válaszd az interaktív hangutánzó hörcsögöt!
Hogyan működik?
Csak helyezz bele az aljába 3 db tartós AAA elemet, kapcsold be, és a hörcsög máris fülelni kezd: a maga kedves kis vékony hangján egyből leutánozza a beszédet, az éneket, valamint az egyéb hangokat, gügyögést is. A hangokra jópofa fel-le mozgással is válaszol!
A hörcsög mellett egyszerűen képtelenség unatkozni! Amint gyermeked kézbe veszi, jó ideig biztos nem akarja majd letenni, annyira jól elszórakozik vele!
15 cm magas, kiváló minőségű plüssből készült játék, amivel a legkisebbek és a nagyobbak is felhőtlenül el tudnak mókázni.
Fejlesztheted vele kisgyermeked beszédkészségét
Az interaktív hörcsög egy valódi dumagép: egy hűséges barát, akinek, ha kell, be nem áll a szája. Remekül segíti a kicsik beszédfejlődését is.
A legkisebbek újra és újra meg tudják vele ismételni a hangokat játékos formában. Egyszerre javulhat vele a szavak kiejtése és a beszédhallás is.
A tapasztalatok szerint annyira leköti a lurkókat a robotrágcsáló, hogy akár órákon át is el tudnak játszani vele!
Vidámságot csempészhetsz otthonodba
A beszélő hörcsög a valódi háziállatokkal szemben nem rág szét mindent, szobatiszta és csak bekapcsolás után kezd el hangoskodni. Mielőtt gyermeked valódi háziállatot szeretne, engedd, hogy új játszótársra leljen a hörcsög személyében.
A hangutánzó szőrmókkal önfeledt vidámság és kacagás töltheti be a lakást. Hangja annyira tréfás, hogy egyik csöppség sem tudja visszafogni mellette a nevetést!
Háziállatod is elszórakoztathatod vele
Van kutyád, macskád, akit meglepnél egy ilyen jópofa játékkal? Az izgő-mozgó hörcsög hamar négylábúd új imádott játékszere lehet.
Mivel a hörcsög a nyávogást és az ugatást is képes utánozni, így igazán meglepheti vele kisállatod. Próbáld ki Te is, vajon mit reagál rá házikedvenced!
Tökéletes meglepetést adhatsz vele bármilyen alkalomra
A hörcsög első számú meglepetés gyermekeknek, unokáknak, pároknak születésnapra, Mikulásra, karácsonyra egyaránt. Egy olyan univerzális ajándék, amit a fiúk és a lányok is imádnak!
Ha eddig még nem tudtad, mivel lepd meg szeretted, akkor ne keresgélj tovább: kerüld el a végeláthatatlan sorban állást és szerezd be kényelmesen, oldalunkon keresztül az ajándékot!
Fontos: a hörcsög legjobb működéséhez mindenképp tartós (alkáli) AAA elemet használjunk (pl. Energizer, Duracell, Varta)!
Csapj le Te is a szezon legaranyosabb ajándékára! A mókás interaktív hörcsöggel minden korosztály arcára mosolyt csalhatsz.
Ha valami újdonságra vágysz, ezzel a nagydumás játékkal garantáltan nem lőhetsz mellé!
Használd a lenti űrlapot és add le rendelésed most a beszélő plüss hörcsögre zseni áron!
Érdemes sietned, mert nagyon fogynak az ünnepi készletek!